A Szegedi Tudományegyetem 2016-ban is kitárja kapuit és szeretettel várja az innováció iránt érdeklődőket 2016. április 28-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az SZTE Innovációs Nap idei programjában olyan kérdések megvitatására nyílik lehetőség, amelyekkel az egyetemi kutatóknak és vállalati szakembereknek is szembesülniük kell mindennapi tevékenységük során.
A Szegedi Tudományegyetem idén is megrendezi a már hagyományosnak számító SZTE Innovációs Napot, amelynek időpontja 2016. április 28 (csütörtök), 10:00 óra (regisztráció 9:30-tól).
A rendezvény célja, hogy összehozza a kutatói élet szereplőit, oktatókat, kutatókat, valamint társintézmények és vállalati partnereink innováció iránt érdeklődő szakembereit. A meghívott szakemberek olyan problémákra és kihívásokra hívják fel a vendégek figyelmét, amelyekkel az innovációs és technológia transzfer folyamatokban érintett kutatóknak és vállalkozásoknak egyaránt szembesülniük kell.
Az idei évben első alkalommal kerül átadásra az SZTE Innovációs Díja a következő kategóriákban:
a, Leginnovatívabb TDK munkáért
b, Leginnovatívabb PhD munkáért
c, Leginnovatívabb kutatómunkáért a műszaki tudományok területén
d, Leginnovatívabb kutatómunkáért a természettudományok és élettudományok területén
e, Leginnovatívabb kutatómunkáért a bölcsészettudományok és társadalomtudományok területén
Ezen felül olyan témákat vonultatunk fel, amelyek szorosan kapcsolódnak az egyetem-ipari együttműködésekhez, ipari partnereinkkel elért közös eredményeinkhez és későbbi elképzeléseinkhez. Célunk a Szegedi Tudományegyetem térségi gazdaságszervező szerepének erősítése, a vállalti partnerség ösztönzése.
A rendezvénynek 2016. április 28-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) (6722 Szeged, Ady tér 10.) ad helyet.
PROGRAM
Helyszín: József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 6722 Szeged, Ady tér 10.
Moderátor: Pitó Enikő, SZTE, kutatás-fejlesztési és innovációs igazgató
9:30-10:00 - Regisztráció
10:00-10:30 – Megnyitó és SZTE Innovációs Díjak átadása
10:00-10:15 - Köszöntő
Prof. Dr. Szabó Gábor, Rektor, Szegedi Tudományegyetem
10:15-10:30 - SZTE Innovációs Díjak átadása
Prof. Dr. Kemény Lajos, tudományos és innovációs rektorhelyettes, Szegedi Tudományegyetem
10:30-12:00 - Innováció a gyakorlatban
10:30-10:50 - Lepsényi István, Nemzetgazdasági Minisztérium, gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár előadása
10:50-11:10 - Kutatás-fejlesztés és innováció a Szegedi Tudományegyetemen
Prof. Dr. Kemény Lajos, tudományos és innovációs rektorhelyettes, Szegedi Tudományegyetem
11:10-11:30 - Szellemi tulajdon védelme, a K+F minősítés előnyei, a szabadalmaztatásra ösztönzés rendszere
Farkas Szabolcs, SZTNH, műszaki elnökhelyettes
11:30-11:50 - A kockázati tőkebefektetések döntési szempontjai, tapasztalatok a start-up és/vagy egyetemi / kutatointezeti kapcsolatokból eredő projektek finanszírozása területén.
Várkonyi Attila, FastVentures és ATI-Aquincum Tech Inkubator
11:50-12:00 - Kérdések az elhangzott előadásokkal kapcsolatban
Moderátor: Pitó Enikő, igazgató, SZTE, Kutatás-fejlesztési és Inovációs Igazgatóság
12:00-13:00 - Ebéd
13:00-15:00 Egyetemi ipari kapcsolatok a gyakorlatban
13:00-13:20 - Kutatói hasznosítási motivációk és egyetem-ipari kapcsolatok: ahogy mi látjuk magunkat és ahogy mások látnak minket
Dr. Buzás Norbert, SZTE Interdiszciplináris Tudásmenedzsment Kutatóközpont vezető
13:20-13:35 - Innováció menedzsment a Szegedi Tudományegyetemen; hogyan működik ez a gyakorlatban? Hogyan járulunk hozzá a Tudásalapú térségfejlesztéshez?
Pitó Enikő, igazgató, SZTE, Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság
13:35-13:50 - Egyetemi és vállalati fejlesztések nemzetközi értékesítése
Dr. Nagy Péter, ügyvezető igazgató, BHE Bonn Robottechnológiai Kft.
13:50-14:05 - Innováció az életminőség javításáért a Sanatmetal Kft gyakorlatában
Farkas József, ügyvezető igazgató, Sanatmetal Kft.
14:05-14:20 - Az olajipari kutatás-fejlesztés a Szegedi Tudományegyetemmel (ma és holnap… )
Ördög Tibor, MOL Csoport, kutatás-termelés, kutatás-fejlesztési vezető szakértő
14:20-14:35 - A Szegedi Tudományegyetem és az evopro innovációs együttműködése a heterogén számítástechnika területén
Dr. Szepessy Zsolt, ügyvezető igazgató, Evopro Kft.
14:35-14:50 - Interaktív beszélgetés az elhangzott előadásokkal kapcsolatban
Moderátor: Pitó Enikő, igazgató, SZTE, Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság
14:50-15:00 - Zárszó
Pitó Enikő, igazgató, SZTE, Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság
15:15-17:15 - Magyar Innovációs Szövetség Felsőoktatási Tagozata
Zártkörű ülés (részvétel előzetes meghívás alapján)
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban a terem befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével lehet: