Az NKFI Hivatal kiemelt célja a hazai szereplők minél nagyobb arányú és minél eredményesebb EU Horizont 2020 szereplésének ösztönzése. Ennek érdekében november 24-én és december 8-án ismét pályázói konzultációkat szervez a Hivatal, ezúttal felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek számára. A férőhelyek korlátozott száma miatt a részvétel továbbra is előzetes regisztrációhoz kötött.
Az intenzív konzultáció a jelenlegi uniós kutatási és innovációs keretprogramon (Horizont 2020) belüli projektek jogi és pénzügyi szabályaival foglalkozik. A rendezvény során külön figyelmet kap az uniós szintű H2020 szabályok mellett, azok hazai jogszabályi környezetben való gyakorlati alkalmazása is.
Így a tájékoztatóra elsősorban az egyetemi, főiskolai és kutatóintézeti pályázati irodák munkatársait várja a Hivatal: azokat az intézményi szakembereket, akik pályázatok adminisztratív előkészítésével és projektmenedzsmenttel foglalkoznak.
A számukra aktuálisan meghirdetett konzultációs alkalmak:
Helyszín: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 2. emelet 230-as terem.
A tájékoztató tervezett témái:
A H2020 pályázatok előkészítésének és benyújtásának lépéseit a valódi elektronikus pályázói felületen keresztül követhetik végig a résztvevők. A program végén biztosított a lehetőség, hogy a résztvevők feltegyék kérdéseiket, vagy megosszák egymással korábbi tapasztalataikat.
A férőhelyek száma korlátozott, ezért intézményenként csak egy fő regisztráljon! A jelentkezési lap IDE kattintva tölthető ki!